2024.04.16.

2020

Egy szöveg, amit az Alfa 1-es művemhez írtam. ILL BILL – WHAT’S MY DRUG ft. D.V. ALIAS KHRYST c. száma inspirált.  Az első két versszaknál az első 5 sor 4-nek számít! A harmadiknál nincs ilyen, ott a szokásos 4-4 sor van.

<1. versszak>
Ez a végzet napja
Meghalt az anyja, azt se tudja merre lehet az apja
A katonaság, ahol felnőtt, az ellenségének tartja
Úgy érezte, mindenki magára hagyja
Nem hős, több, mint az átlag, de még mindig úgy él, mint a társadalom alja
Egy agymosott gyilkos, aki a középső ujját mutatja
Ráköp a világra, miközben a másik énje megpróbálja megfékezni a könnyét hullajtva
Disszociatív személyiség zavar, mindent takar
Hatalmat kapott és hitte, hogy bármit elérhet, amit csak akar
Aggódott, hogy a naplója majd bajt kavar
Rágódott és ezt a döntését nem tudta meghozni olyan hamar
Végül megtette, amit meg kellett, ami hite szerint, az igazsághoz vezet
Belerúgott a propagandába, amit a királyság etet
Végre leteheti a nyugtatókat, amit titokban szedett
Végre szabad és halott lehet, lehunyhatja a szemeit a megmaradt szerettei mellett
és ez két ember volt
Bevetés és öldöklés, kínzás és fenyegetőzés, ez az élet ilyen volt
A szenvedésen és fájdalmon kívül semmiről nem szólt
Mégis tudja, hogy soha nem lehet lemosni a kezéhez tapadó koszt
Nincs új élet, nincs remény
Kemény volt, túlélte, de ebben az esetben ez nem volt erény…

<Refrén 2x>
Alfa 1 – ez volt a kódneve annak,
akit démonok neveltek fel és döghússal etettek
Alfa 1 – ez volt kódneve annak
akit erőszakkal neveltek fel és hazugságokkal etettek

<2. versszak>
Picsába bele
Tele a keze, ez a legjobb barátjának a feje
Hogy a faszba történhetett ez vele? Csak úgy összerogyott a lány teste
akit a legjobb barátjának hívhatott még aznap este
Kíváncsiság és egy velejéig romlott elme
Túl ösztönös, hogy emberi vonás legyen
Nem tudja megváltoztatni a múltat, kifújta a levegőt, azt mondta rendben
Képek jelentek meg, látomásai voltak
Bizarr képességek következményekkel, ezek azok, amit az orvosai soha nem mondtak
Létre akartak hozni egy tökéletes húsvér fegyvert
Ha baszakodtak vele, bárkit elvert, a tetteivel minden figyelmet elnyert
Sérthetetlennek tűnt, minden szart elnyelt
Aztán amikor minél több hulla volt a számláján, a maga lelke is elkelt
Már nem ugyanazt látta maga előtt, amikor másnap felkelt
Hogy is van ez? Ezen töprengett, mialatt spanglit tekert
Kibaszta a vekkert, befüstölt, szinte hallotta, ahogy belülről mindene üvölt
Felköhögött, a vér drasztikusan elönti a tüdőt
Semmi pánik, csak a szokásos
Bassza meg, ezt kiáltotta, nem kell neki oxigén a mozgáshoz
Alfa egy név, ami az átkot hordozza
Alfa egy személy, akinek az őrületét a birodalom eredménytelenül klónozza…

<Refrén 2x>
Alfa 1 – ez volt a kódneve annak,
akit démonok neveltek fel és döghússal etettek
Alfa 1 – ez volt kódneve annak
akit erőszakkal neveltek fel és hazugságokkal etettek

<3. versszak>
Politikai demonstráció és erő
Katonai beavatkozások és puccs, Mavira Unió és Exan Föderáció verő
Mosolytalan és intelligens, nézd, meghúzza a ravaszt és a falra fröccsen egy agyvelő
Gyűlöletkedvelő, egy kibaszott erőszaktevő
Gondolat ébresztő, a jelenléte kimutatható és mérhető
a hatása érezhető, a környezete mérgező
De nem panaszkodott, azt szajkózta, hogy mindez élhető
Hisz, ha egy ilyen konfliktusban pár ember zsákba kerül, az teljesen érthető;
Mégis ki akart szállni, mert kezdett az egész kezelhetetlenné válni
és nem akart több holtesten átgázolni és gyerekeket bombától megcsonkítva látni
Nem akart embereket felakasztani vagy lógva látni és a sorsra várni
Az áldozatok nevében akart bosszút állni és ezt a szart elénk tárni
Miközben kezdte maga alá temetni a saját élete
Minél többet vesztett, annál kevesebb dolog éltette
Irányíthatatlanul növekedett a dühének és a keserűségének a mérete
Tisztelték, de igazándiból senki sem értette
Senki sem féltette, senki segítségét nem kérhette
A szolgálataiért cserébe az állami befolyás védelmét élvezte
A harcmezők és a belső viszályok folyását első páholyból nézhette
Viszont egy új lehetőség lépésre késztette
A bábuit előrébb léptette, kiált a terroristák és a hadsereg ellen
Egy pusztító lány a királysággal szemben
Tudta, hogy nem lelhet békére a földi pokolban, talán akkor az égi mennyben
de inkább hitt az Ördögben, mint Istenben
Senki sem kérdőjelezheti meg, amit az élete alatt elért
A fizetség és bűnhődés nélküli világban senki sem tudja ki fog felelni ezért
Elsötétült a kép, kevesek kapnak csak újabb esélyt
De az igazság vajon minden áldozatot megért?

<Refrén 2x>
Alfa 1 – ez volt a kódneve annak,
akit démonok neveltek fel és döghússal etettek
Alfa 1 – ez volt kódneve annak
akit erőszakkal neveltek fel és hazugságokkal etettek