Horváth Gergő – A világ királya

(része a Felfedezők világának)

Az írást My mother told me c. dallam inspirálta.

Én, a világ királya
Számtalan lángtenger ura
Jogot adok, hogy beszélj
mint apró, kíváncsi murva
Mond ember, miért vagy itt?
Dicsőségben, vérben ázva?
Hová tetted hát a kardod?
Mi a büszkeséged ára?

Tűzököl, lávafolyam
Egykor lángokba állt e föld
Sok hamu volt mindenütt
Nem ily gazdag, búja zöld
Öreg harcos volnék én
Aki átszelte az eget
Mit mondhatnék én neked
Hogy felemeld azt a fegyvert?

Rengeteg csatát láttam
Győzelmet és vereséget
Csontot és gőzölgő vért
Szövetséget, ellenséget
Megtört katonák sorát
Megbocsájtásért térdelve
De még több olyat, kiknek
Szíve már meg volt mérgezve.

Mondd meg hát, Jörgűn fia
Mit tehetnék én te érted?
Mardos a tűz, mint engem
Tán az életeket félted?
Kelj fel, nézz a szemembe
Villámok leszármazottja
Veszteség vagy jutalom
Dönts, élet hamis fattyúja.

Te, a világ királya
Számtalan lángtenger ura
Itt vagyok, hogy beszéljek
mint apró, kíváncsi murva
Mond sárkány, miért vagy itt?
Bujdosva, sötétbe zárva?
Hová lettek a nagy fogak?
Ez lett a tűzvész ára?

Én, az ember reménye
Eljöttem egy messzi földről
Egy bús bestiát látok
Kinek teste ég a kőtől
Vízen és hegyeken át
Átkon, gyötrelmen keresztül
Sietve hozzád, aki
Csak maga elől menekül.

Eldobtam hát a kardom
Vele veszett a becsület
Csak fájdalmat hagytam hátra
Mert rám bízták a lelküket
Feláldoztam sok mindent
Ezen úton, idefelé
Hogy elvigyelek téged
Egyetlen lány színe elé.

Ő, a lányod, drága Frá
Az örök láng benne él
Meleget adott nekik
Amikor eljött a zord tél
Karján kemény pikkely volt
Nem vágta át a jégpenge
A szeme csak a tiéd
De olyan, mint te épp, gyenge.

Dühösnek kéne lennem
De a tombolás rég nem hajt
Te és a hazugságod
Hozz majd egyszer rád igaz bajt
Én láttam, ahogy lógott
Kötéllel a nyaka körül
Kialudt benne a tűz
Teste szelleme kiürült.

Én, ott voltam, láttam őt
Anyja remegő kezében
Se imák, se varázslatok
Csak a mosolya emléke
Hamvát elvitte a szél
Soha többé nem láttam őt
Kelet, nyugat, észak, dél
Mi mind egyként gyászoltuk őt.

Dühösnek kéne lennem
De a győzködés rég nem hajt
Te és ez a vakságod
Megöli majd a sárkány fajt
Te is csak esendő vagy
Láncra verve a barlangban
Míg itt vagy, te senki vagy
Nincs többé láng e szavakban.

Sárkány, én mondom neked
Lángjai büszkén lobogtak
Talán nem úgy, mint ismered
De égtek, nem voltak holtak
Könnye megfagy és perzsel
Hősként küzd az igazságért
Téged keres, de mégis
Hozzám fordul vigasságért.

Ember, én mondom neked
Ha ez igaz, felemellek
Láthatsz majd ezer csodát
És egy bölcs királlyá teszlek
Kastély, arany, pajzs és vért
Mindent meg fogsz kapni ezért
És félik majd a neved
Jörgűn fiát, a hadvezért.

Viszont, ha hazudni mersz
Szörnyű szenvedést hozok rád
Sikolyod, mint a pokol
Kínt kiállt majd az a nagy szád
Távol a víg otthontól
A villámok ma kihunynak
Javad, léted az enyém
Záporesőként elhullnak.

Hitvány lennék én, sárkány?
Ki eljött eléd, akarva?
Nem kell a jussod, semmid se
Itt küzdök érted, szavalva
Lásd a világot, sárkány
Azt, amit te teremtettél
Azt a borzasztó halált
Amit te és Brengárd tettél.

Te, a világ királya
Hódítsd meg újra az eget
A tűz leánya vár már
Tedd meg érte ezt az egyet
Éles a szó, mint a nyíl
De igaz, Frá, a hatalmas
Feszítsd ki a szárnyadat
Szállj tova, Frá, a hatalmas.