2023.02.05.

2022

Egy kis szösszenet, amit elsősorban a Kalki – Cosmic Travellers c. száma ihletett, illetve egy “Pressure” nevezetű Freestyle beat-et is találtam, ami jól illik a szöveghez.

Rigel – Kinyilatkozás

A hatalmas világ levegőjét szívom
Figyelem az óceán fodrait, miközben az életem következő fejezetét írom
Kaptam valamit és nem osztozhatok ezen a kincsen
Mert az élet megtanított, hogy az ördög bőkezűbb, mint Isten
A tudás egy nagyszerű áldás az emberi fajtól
Átsétálok a bolygón, aztán elhagyom a Földet és elköszönök a Naptól
Először a galaxisokon, majd az univerzumokon keresztül utaztam
De sokkal zárkózottabb voltam, mint amit mutattam
Egy rendkívül korlátozott elme falak mögé rejtve
ami képet formál önmagáról, a nyers szavakat édessé érlelve
Összekuszálódott érzelmek melyek tapasztalattá fejlődtek
Hitet adok az erőtleneknek és erőt a meddőknek
Minden hegy, amin átkeltem, minden mérföld, amit megtettem
azzá tett, amivé kellett: a történelem kitörölhetetlen nyoma lettem
Számtalan planétán szobrok emelkedtek
Fajok százmillió, akik a csodáimat látva nevelkedtek
Az élet a sötétségben rejtőzködik
és minél több fény táplálja, annál jobban megerősödik
A kozmosz a soraim által születik meg és teljesedik ki
Rigel nagyságát a legmagasabb szintű költészettel fejezik ki
A tisztaság zavarossá válik és elfeketedik
A holtak szaga, a démoni mesékbe illő rém megelevenedik
A halál nélkülözhetetlen tulajdonsága a természetnek
Termőtalaja a félelemnek, a gonoszságnak és az enyészetnek
Tekintélyes ünnepsége az itt töltött utolsó napnak
A testet rabnak teremtették, amíg a lelket szabadnak
Egy üveg bort kortyolok, mialatt ez a korszak lezárul
Sokan úgy hitték, ha a szemembe néznek, az majd mindent elárul
Valószínűleg csalódást okoztam
amikor önző módon a szövegeim magasztosságát fokoztam
Tanúja voltam a kapcsolatok romlásának
a hazugságoknak, a hamis mosolyoknak és a humanizmus összeomlásának
Részesei vagyunk a körforgásnak, egy folyton változó ciklusnak
a mozgatórúgói ennek az ismeretlen rigmusnak
Inkább kritikusnak tartom magam, mint cinikusnak
Lírai aspektusból fontos pontja egy felemelő impulzusnak
Egy hagyaték az utódoknak, egy áldozat az isteneknek
de felbecsülhetetlen érték az irodalomnak és a nincsteleneknek
Szerénység és magabiztosság, áhítat és bölcsesség
Sokkal előrelátóbbá és kitartóbbá tett az öregség
Nehéz olyasmit tenni, amiben egyszerre van jelen az alázat és a finomság
és amit árnyékként követ egyfajta hiúság
Ostoba vagy, ha azt gondolod ez egy égi ajándék
Egyik munkám se lenne ilyen ragyogó, ha hiányozna belőle a szándék
A dimenzió darabokra törik, a tér és az idő egybefolyik
Szent forrássá avathatod a folyót, ha Rigel benne mosdik
Még Nostradamus se tudta megjósolni Rigel eljövetelét
Hát hajolj meg és üdvözöld az Orion nagykövetét