A mostani szöveg kapott egy komolyabb hangvételt, amit az A.L. – Lyrics c. száma inspirált. Eredetileg – ha jól rémlik – egy versszakosra terveztem, aztán mégis kettő lett belőle és kapott egy refrént is. Az első versszak jóval hamarabb meg volt, de a második és a refrén csak később készült el (a refrént szinte most írtam hozzá a posztolás előtt; azt nem tudom, hogy ilyen formában mennyire sikerült jól, de nekem tetszik). Mint említettem, a 2. versszak később készült el, ennek nem konkrétan az idő (de persze az is közrejátszott valamilyen szinten), hanem a megírásának módja játszott közre, ugyanis amilyen gyorsan megszületett az első, olyan nehézkesen akaródzott jönni a másik, némi ihlet hiányában. Bár ötletek, gondolatok voltak, hogyan kezdődhetne, hogyan folytatódhatna, volt is egy részlet belőle, amit aztán félretettem, majd újra írtam, az előző részlet felhasználásával. 

Mint az ötödik közzétett szövegemnél, itt megragadnám az alkalmat, hogy kicsit OFF-oljak a témával kapcsolatban. Bár a szöveg mondanivalója szerintem helyén van, a megfogalmazásával és a rímekkel nem feltétlen vagyok így. E téren még fejlődnöm kell, elég sokat. Sokkal olvasóbarátabb, értelmesebb (intelligensebb), szókincsgazdagabb szövegeket szeretnék írni a jövőben. És a rímekben is javulni szeretnék. Ez a másik 4, itt közzétett szövegre is vonatkozik, bár mindegyik szöveg más, valamelyik jobban sikerül, mint a másik. Illetve a mondanivaló is változik, ami hol mélyebb, hol felületesebb, ezt az adott szövegkörnyezet, téma, stílus és hangulat határozza meg. Remélhetőleg a közeljövőben már mindhárom területen érek el jelentős változásokat a pozitív irányba. Jó olvasást a szöveghez.

hgeri – Szükség

<1. versszak>
Egy karnyújtásnyira vagyok a teremtéstől
a termékenységem gyümölcsétől, a győzelemtől és a vereségtől
Elzárkózom a gazdagságtól és a szegénységtől
Független maradok és író leszek az állandó stressztől, a baszogatástól és a szemétségtől
Hogy lesz barát az ellenségedből?
Hogy tanulhatsz és léphetsz tovább a sodródó eseményekből?
Ez a játszma sokkal összetettebb, mint aminek látszik
Csak végignézel az emberiségen és leírod, hogy a döntései révén mivé válik
Olyan könnyűnek hangzik mégis olyan nehéz
El kell érnem, hogy valaki többet lásson fénylő pontoknál az éjszaki égen, amikor felnéz
Nem tudom, hogy érted-e miről beszélek
De a lényege az, hogy megfelelő szavakat kell találnom, ha mesélek
És én sosem voltam ez az alkat és soha nem is akartam ilyen lenni
Mert rossz ómen lenne az olvasóimat palira venni
Bár tény, hogy voltak hibáim, amivel nem tartozhatok a tisztességes költök közé
viszont leküzdöttem mindent, hogy ne kelljen többé beállnom az árnyékom mögé
Elbuktam és felálltam, elgondolkoztam és megváltoztam
Kidobtam az összes szart a kukába, amit a hosszú idő során leváltottam
Pár év múlva se te, se én nem leszek az, aki most
szóval miért is vonnál kérdőre vagy mondanád a képembe, hogy akkoriban jobb volt?!
Nem vagyunk egyformák és nem vagyunk hibátlanok
Hisz én is ítélkezhetek és én is lehetek nagyképű, hogy lírailag bárkit elpicsázgatok
De jobbnak tartom magam ennél
Mert a hamis állítgatások rosszabbak, mintha előtted állnék és számításba se vennél
A tökéletesség nem a siker kulcsa
Minden elért győzelem ára a veszteség, az elejétől a végéig, újra és újra
A személyiséged és a jellemvonásaid fokozatosan fejlődnek
Majd, ha betérsz az első zsákutcába az életedben, dominóként egymás után eldőlnek
Ez kemény ütés, van akiket megeddz és felnőnek
és van, akiket először megbetegítenek aztán megölnek
De az élet megállás nélkül folyik a medrében, ne kérdezd, hogy miként
Egyszerűen csak azaz érzésem, hogy a világnak szüksége van olyanokra, mint én

<Refrén>
A szükség egy hiányérzet
ami segít hangot adni és kezet nyújtani a számodra idegen emberek felé
A szükség a szükséges jó és rossz, egy képzet
ami képes új erőt adni, hogy nemet mondj és elköteleződj a számodra idegen emberek mellé
A szükség egy hiányérzet
valami vagy valaki iránt, amit vagy akit soha nem kaphatsz meg
A szükség a szükséges jó és rossz, egy képzet
egy kitűzött cél, amely nélkül nem élhetsz, de nem is halhatsz meg

<2. versszak>
Az embereknek van egy elképzelésük rólam
Egy pont, amivel azonosulhatnak és amiből kiindulhatnak, hogy megismerhessék ki is voltam
és ez az út végigvezeti őket az önéletrajzomon
A legrövidebb módon, a saját betűimmel az én hangomon
És nem példaképként állok itt, mert ha a múltba tekintek, én egy rossz embert látok
’94 óta rajtam ül ez a kibaszott átok
Láthatatlanul, de harcolok a démonjaimmal az alkotói szabadságomért,
hogy egy nap büszkeség töltsön el a választásomért
Régen csupán körültekintés nélkül haladtam előre
Most már nem azért ragadom meg a pillanatot, hogy minden lelket kisajtoljak belőle
Igyekszem kiélvezni, kihasználni és kísérletezni vele
De ha haszon és tapasztalat nélkül távozom, miért ment el erre nagyjából az életem fele?
Kétségbeesetten sétálok keresztül Thor rémisztő viharában
tudva, hogy nem én vagyok az egyetlen nyiladozó virág a poéták sivatagában
Egy másfajta megközelítést és nézőpontot kell keresnem
Egy olyat, ahol felszabadulhatok és a szkepticizmusomat is elengedhetem
Olyan misztikusnak kell tűnnöm, mintha Isten lennék
Mert sokkal izgalmasabb szellemként viselkedni és úgy csinálni, mintha nem is léteznék
És amikor elérsz egy szintet, már nem ereszkedhetsz lejjebb
Mert ha lejtmenetbe kezdesz és becsapódsz, hidd el, az nem lesz a legszebb
Hogy érhetnél el bármit is befektetett munka és áldozat nélkül?
Hogy lehetnék itt kellő képzelőerő és akarat nélkül?
Ambiciózus fiatalok közt élek, végignézem, ahogy az álmuk darabokra törik
aztán az édeni képzeteiket hirtelen súlyos gondolatok gyötrik
A valóság rideg kezei váratlanul érte őket
Keserűség, bizalmatlanság, erőszak és halálvágy, de senkijük sincs, aki támogatná őket
Elkezdődik a pszichoaktív szerek használata
Fű, injekciós tűk és alkohol, az egykori élet pedig a jelen maradványa
Én nem az a fickó vagyok, aki szívesen vizionál a naplemente után felébredő utcákról
sem a lehetséges kuncsaftokról, sem a betépett kurvákról
De a világ tele van pszichésen sérült emberekkel, akik nem tudják feldolgozni, amit kaptak
Más látásmóddal, mint amit az átlagnak adtak
Egy tudatos vagy tudatlan rendellenesség, amit tudomásul kell venni
Mond csak, hogy tudnék újra önmagam lenni?
Furcsa és szánalmas, amiért a saját fantaszta fikcióim miatt tudok csak nyugodt maradni?
Céltalanul bolyongva, de egyenesen haladni
Vicces, hogy tizenévesként én is droghoz nyúltam, papír és toll formájában
mert szerettem volna elveszni a művészet homályában
Úgy éreztem, hogy jogom van ezt tenni, még ha nem is voltam jó
Még akkor is, ha nem tőlem származott néhány mondat vagy szó
Rohantam és igyekeztem némi figyelmet szerezni
De ma már elég erős vagyok, hogy segítség nélkül is át tudjak egy óceánt evezni
Tehát felemelkedem, hogy ne kelljen bajlódnom
Türelmesen vágok neki, hogy amikor partot fogok, ne kelljen csalódnom
A hanyatlás esélye viszont valós
Le kell nyelned minden szart, amit az élet eléd dob, ha édes, ha sós
Néha el fog egy érzés, hogy nincs is szükség olyanokra, mint én
Ugyanis, ha képtelen vagyok felnyitni a szemed, folytatni sincs miért…